Dr. Váczi Péter

Ötéves korában határozta el, hogy orvos lesz és meggyógyítja a nagymamáját. Elhatározása olyan mélyen vert gyökeret a tudatalattijában, hogy a későbbiekben mindent ennek rendelt alá. Égő vágy mozgatta az általános iskolai tanulmányai során, a gimnáziumban és akkor is, amikor nem vették fel az orvosi egyetemre. Másodszorra sem.​

Ám nem olyan fából faragták, mint azokat akik feladják álmaikat a nyomás alatt. Gyógyítani akart és tudta, hogy eljön a pillanat, amikor gyógyítani fog. Mentőzött, újságot, táviratot hordott és keményen készült soron következő felvételijére.

 

Harmadszorra a Debreceni Orvostudományi Egyetemre jutott be 1987-ben. Az akkori ÁVH azonban behálózta és mivel nem volt hajlandó együttműködni, ezért kirúgatták az egyetemről.

 

A rendszerváltás után a SOTE-n folytatta, negyedéves korában megszületett első kislánya, aki 2019-ben végez orvosként ugyanott.

 

1996-ban avatták orvosdoktorrá, akkor már 29 éves volt. Alternatív szülész szeretett volna lenni, de családi okokból Győrben maradt, ahol akkoriban kizárólag aneszteziológus állás volt betölthető protekció nélkül. Megszerette az anesztéziát és intenzív terápiát, szakembereit azóta is az orvostudomány elit alakulatának tartja. Különc, újító habitusa miatt hamar kakukktojás lett a magyar egészségügy feudális rendszerében, miközben nap mint nap szembesülnie kellett a nyugati orvoslás keserű, reménytelen kudarcaival.

 

Több, mint négy év közkórházi rabszolgamunka után döntött úgy, hogy értelmesebb irányba tereli az életét. Kutatni kezdte a nonkonvencionális gyógyászati lehetőségeket, amelyek működnek és függetlenek az intézményesített, korrupt, paraszolvenciára épülő, silány hatékonyságú egészségügyi rendszertől.

Vitaminokkal, táplálékkiegészítőkkel kezdett el foglalkozni, kutatásai során eljutott a világ legjobb készítményeiig. Ezen csúcsminőségű funkcionális élelmiszerek hatása lenyűgöző, ám az alapproblémát nem oldják meg. Hiányzott valami. A kulcs. A krónikus, civilizációs betegségek gyógyításának kulcsa. Az iható oxigén tanulmányozása kapcsán új lehetőségeket fedezett fel a méregtelenítés és fizikai teljesítőképesség növelése terén, de ez sem adta kezébe a kulcsot. A mikrokeringés fokozásának technológiája szintén lenyűgözte hatékonyságával és eredményeivel, azonban még mindig hiányzott a királykulcs a krónikus betegségek gyógyításához.

 

Kutatásai és tapasztalatai során óhatatlanul a táplálkozás alapvetően meghatározó szerepére terelődött a gyanú. „Az vagy, amit megeszel”, „A halál a belekben lakozik” alapigazságokat sokáig közhelyszámba vette, mint bármelyikünk.

 

Zseniális kisfia és csodálatos második kislánya megszületése után felhagyott a rendszeres testedzéssel, hogy minden szabadidejét a családjának szentelhesse. Elapásodott, csúnyán elhízott és elkezdett szélsebesen gyengülni, öregedni. Néhány év alatt világossá vált, hogy így a magas vérnyomás, cukorbetegség, allergiák és más krónikus nyavalyák, mindezek tetejébe mérgező gyógyszerek szedése felé vezet az út, melynek végén ott a kegyetlen, gyötrelmes, korai halál.

 

A gyors fogyás érdekében bevetette a ketogén diétát, újra edzeni kezdett. Az eredmény rapid és látványos volt. Alig néhány hónap alatt 16 kiló hájtól szabadult meg. Csupán a ketózis elérésére koncentráló ketogén diétának azonban hosszú távon előjönnek a hátulütői. Nem tökéletes. A kifogástalan étrend keresése során gyorsan szembejött vele a paleolit módszer, amely már majdnem a hibátlan megoldás. Ezen az úton bukkant rá egy világszinten is úttörő magyar orvoscsoport eredményeire, melyek lenyűgözték. Ráébredt, hogy végre megtalálta a klasszikus gyógyítás szent grálját. Végre karnyújtásnyi közelségbe került a gyermekkori álom: lehet gyógyítani!

 

Meg lehet az eltökélt embereket szabadítani olyan – a modern nyugati orvoslás által gyógyíthatatlannak tartott – kórállapotokból, mint pl. az I-es és II-es típusú cukorbetegség, magas vérnyomás, allergiák, autoimmun betegségek, Crohn-betegség, Colitis ulcerosa és az időben felfedezett rosszindulatú daganatok. Mindezeket a kilátástalannak hitt katasztrófahelyzeteket nemcsak meggyógyítani lehet gyógyszeres beavatkozások nélkül, hanem ami a legfontosabb: biztosan meg lehet előzni. Ez a felfedezés sarkallta arra, hogy újra felvegye a kesztyűt, nekiveselkedjen az ellenszélnek és visszatérjen a gyökerekhez: az álomhoz, mely a valódi gyógyításról szól.

Tanulmányok

© 2019 by Titanium Systems USA Inc.

677 N Washington BLVD #57

Sarasota, FL 34236